1.1.3 A gyerekek menekülése az elrabolt lóval és az aranykincsel – Flucht der Kinder mit dem geraubten Pferd und dem Goldschatz
1. A rémület tetőpontján úgy tetszett, hogy megáll az idő a nyári erdő fülledt csendjében. – Auf dem Höhepunkt des Schreckens schien die Zeit in der schwülen Stille des Sommerwaldes stehenzubleiben.
2. Gergely a földön feküdt, keze összekötözve, arcát a moha hűvöséhez szorítva. – Gergely lag am Boden, die Hände gefesselt, das Gesicht an die Kühle des Mooses gedrückt.
3. Éva mellette sírt halkan, mint a madár, amelyet kalitkába zártak. – Éva weinte leise neben ihm, wie ein Vogel, den man in einen Käfig gesperrt hat.
4. A félszemű török a fa tövében állt, és a zsákmányát rendezgette, mint aki ráér. – Der einäugige Türke stand am Fuß des Baumes und ordnete seine Beute, als hätte er alle Zeit der Welt.
5. Jumurdzsák nem sietett, mert két gyermek nem ellenfél egy felnőtt harcosnak. – Jumurdzsák hatte es nicht eilig, denn zwei Kinder sind für einen erwachsenen Krieger kein Gegner.
6. Éppen ez a nyugalom lett a veszte, és éppen ebben a nyugalomban nyílt meg a menekülés keskeny kapuja. – Gerade diese Gelassenheit wurde ihm zum Verhängnis, und gerade in dieser Gelassenheit öffnete sich das schmale Tor der Rettung.
7. Mert a gyermek szeme akkor is lát, amikor a keze meg van kötve. – Denn das Auge des Kindes sieht auch dann, wenn seine Hände gebunden sind.
8. Gergely szeme pedig mindent látott: a lovat, a kantárt, a nyeregre akasztott iszákot. – Gergelys Auge aber sah alles: das Pferd, den Zaum, den am Sattel hängenden Ranzen.
9. A ló néhány lépésnyire állt, és unottan rágcsálta a bokor levelét. – Das Pferd stand ein paar Schritte entfernt und knabberte gelangweilt am Laub eines Strauches.
10. A török háttal fordult, mert a nyeregtáska szíjával bajlódott. – Der Türke wandte den Rücken, weil er sich mit dem Riemen der Satteltasche abmühte.
11. Gergely csuklóján lazán feküdt a kötél, mert a rabló gyermekkézre szabta, nem férfikézre. – An Gergelys Handgelenk lag der Strick locker, denn der Räuber hatte ihn für Kinderhände bemessen, nicht für Männerhände.
12. Először csak az ujjait mozdította meg, aztán a csuklóját, aztán az egész karját. – Zuerst bewegte er nur die Finger, dann das Handgelenk, dann den ganzen Arm.
13. A kötél engedett, ahogy a rossz csomó mindig enged annak, aki türelmes. – Der Strick gab nach, wie ein schlechter Knoten immer dem nachgibt, der geduldig ist.
14. „Ne sírj” súgta a kislánynak, „és ne nézz rám.” – „Weine nicht“, flüsterte er dem Mädchen zu, „und sieh mich nicht an.“
15. Éva engedelmeskedett, mert négyesztendős szívvel is tudta, hogy Gergely mindig tud valamit. – Éva gehorchte, denn auch mit ihrem vierjährigen Herzen wusste sie, dass Gergely immer etwas weiß.
16. A fiú lassan felült, mint aki csak kényelmesebben akar feküdni. – Der Junge setzte sich langsam auf, als wolle er sich nur bequemer hinlegen.
17. A szíve úgy vert, hogy a fülében hallotta a dobolását. – Sein Herz schlug so heftig, dass er das Trommeln in den Ohren hörte.
18. De a keze már szabad volt, és egy szabad kéz féltucat gondolatot ér. – Doch seine Hand war schon frei, und eine freie Hand ist ein halbes Dutzend Gedanken wert.
19. Kioldotta Éva kötelékét is, egyetlen mozdulattal, ahogy a horgászzsinór hurkát szokás. – Er löste auch Évas Fessel, mit einer einzigen Bewegung, wie man die Schlinge einer Angelschnur löst.
20. Aztán megmarkolta a kislány kezét, és a szemével a lóra mutatott. – Dann packte er die Hand des Mädchens und wies mit den Augen auf das Pferd.
21. A ló nagy volt, a gyermek kicsi, és köztük ott feszült a világ minden lehetetlensége. – Das Pferd war groß, das Kind klein, und zwischen ihnen spannte sich alle Unmöglichkeit der Welt.
22. De a lehetetlenségnek nincs ideje, ha a félelem hajtja az embert. – Doch die Unmöglichkeit hat keine Zeit, wenn die Angst den Menschen treibt.
23. Gergely felállt, és három nesztelen lépéssel a bokor mellett termett. – Gergely stand auf und war mit drei lautlosen Schritten neben dem Strauch.
24. A ló felemelte a fejét, és ránézett a fiúra. – Das Pferd hob den Kopf und blickte den Jungen an.
25. Nem rezzent meg, mert az állat megérzi, ki fél tőle, és ki nem. – Es scheute nicht, denn das Tier spürt, wer sich vor ihm fürchtet und wer nicht.
26. Gergely megfogta a kantárszárat, és halkan cuppantott, ahogy otthon a béresektől tanulta. – Gergely fasste den Zügel und schnalzte leise, wie er es daheim von den Knechten gelernt hatte.
27. „Gyere, Éva, gyorsan” lehelte, és a kislányt a nyereg felé húzta. – „Komm, Éva, schnell“, hauchte er und zog das Mädchen zum Sattel hin.
28. Éva a kengyelre lépett, Gergely alátolta, s a gyermek úgy kapaszkodott fel, mint a mókus. – Éva trat in den Steigbügel, Gergely schob sie hinauf, und das Kind kletterte empor wie ein Eichhörnchen.
29. A fiú a nyeregkápába markolt, és egyetlen rúgással a ló hátán termett. – Der Junge griff in den Sattelknauf und saß mit einem einzigen Absprung auf dem Rücken des Pferdes.
30. Ebben a pillanatban fordult meg a török. – In diesem Augenblick drehte sich der Türke um.
31. Egyetlen szeme kikerekedett, és a torkából olyan hang tört elő, amilyet állat sem ad. – Sein einziges Auge weitete sich, und aus seiner Kehle brach ein Laut, wie ihn nicht einmal ein Tier hervorbringt.
32. Utánuk vetette magát, és a keze már a kengyelvasat súrolta. – Er warf sich ihnen nach, und seine Hand streifte schon das Eisen des Steigbügels.
33. De Gergely a sarkával a ló oldalába vágott, és torkaszakadtából kiáltott. – Doch Gergely stieß dem Pferd die Fersen in die Flanken und schrie aus vollem Halse.
34. A ló megugrott, mint a kilőtt nyíl, és a török keze a semmit markolta. – Das Pferd sprang an wie ein abgeschossener Pfeil, und die Hand des Türken griff ins Leere.
35. A rabló elzuhant a páfrányban, és por meg levél szállt fel utána. – Der Räuber stürzte ins Farnkraut, und Staub und Blätter wirbelten hinter ihm auf.
36. Átok szállt a fák közé, ahogy a végvidék embere káromkodni szokott. – Ein Fluch flog zwischen die Bäume, wie der Mensch der Grenzlande zu fluchen pflegt.
37. A gyermekek nem értették a szavakat, de a hangot megértették. – Die Kinder verstanden die Worte nicht, doch den Ton verstanden sie.
38. Éva Gergely derekába kapaszkodott, és arcát a fiú hátához nyomta. – Éva klammerte sich an Gergelys Hüfte und presste ihr Gesicht an seinen Rücken.
39. „Fogj erősen! Ne engedj el!” kiáltotta a fiú a menetszélbe. – „Halt dich fest! Lass nicht los!“, rief der Junge in den Fahrtwind.
40. És a ló vitte őket, ahogy a folyó viszi a levelet. – Und das Pferd trug sie, wie der Fluss ein Blatt trägt.
41. Az erdő zöld fala kettévált előttük, és összecsapódott mögöttük. – Die grüne Wand des Waldes teilte sich vor ihnen und schlug hinter ihnen zusammen.
42. Ágak csaptak az arcukba, és a fiú homlokán vékony vércsík szaladt végig. – Zweige schlugen ihnen ins Gesicht, und über die Stirn des Jungen lief ein dünner Streifen Blut.
43. Nem érezte, mert aki menekül, annak nincs bőre, csak akarata. – Er spürte es nicht, denn wer flieht, hat keine Haut, nur Willen.
44. A patak felvillant balra, aztán eltűnt, mint egy elejtett gondolat. – Der Bach blitzte zur Linken auf und verschwand dann wie ein fallengelassener Gedanke.
45. Gergely nem tudta, merre vágtatnak, csak azt tudta, hogy el a töröktől. – Gergely wusste nicht, wohin sie galoppierten, er wusste nur, dass es fort vom Türken ging.
46. A patadobogás betöltötte a világot, és elnyomta a szívverést. – Der Hufschlag füllte die Welt und übertönte den Herzschlag.
47. Hátranézni nem mert, mert aki hátranéz, az lassít. – Zurückzublicken wagte er nicht, denn wer zurückblickt, wird langsamer.
48. Éva mégis hátranézett, és felsikoltott, hogy jön. – Éva blickte dennoch zurück und schrie auf, dass er komme.
49. Jött csakugyan, gyalog, lobogó köpönyeggel, mint valami rossz álom. – Er kam tatsächlich, zu Fuß, mit flatterndem Mantel, wie ein böser Traum.
50. De az ember lába rövid, a ló lába hosszú, és ez a különbség mentette meg őket. – Doch der Fuß des Menschen ist kurz, der Fuß des Pferdes ist lang, und dieser Unterschied rettete sie.
51. Száz lépés, kétszáz lépés, és a köpönyeg foltja beleveszett a lombba. – Hundert Schritte, zweihundert Schritte, und der Fleck des Mantels verlor sich im Laub.
52. A kiáltás még sokáig szállt utánuk, aztán az is elmaradt. – Der Schrei flog ihnen noch lange nach, dann blieb auch er zurück.
53. Csak az erdő zúgott meg a két gyermek zihálása. – Nur der Wald rauschte und das Keuchen der beiden Kinder.
54. A tisztásra kiérve úgy vágott a szemükbe a nap, mint egy áldás. – Als sie auf die Lichtung hinauskamen, schnitt ihnen die Sonne in die Augen wie ein Segen.
55. A rét szélén Gergely visszafogta a lovat, mert az állat oldala már habzott. – Am Rand der Wiese zügelte Gergely das Pferd, denn die Flanken des Tieres schäumten bereits.
56. A ló prüszkölt, toporgott, aztán megállt, és lehajtotta a fejét a fűbe. – Das Pferd schnaubte, trat unruhig hin und her, blieb dann stehen und senkte den Kopf ins Gras.
57. Éva keze nem engedte el a fiú ingét, mert az ujjai a félelemtől megmerevedtek. – Évas Hand ließ das Hemd des Jungen nicht los, denn ihre Finger waren vor Angst erstarrt.
58. „Vége” mondta Gergely, és maga is meglepődött, milyen rekedt a hangja. – „Es ist vorbei“, sagte Gergely und wunderte sich selbst, wie heiser seine Stimme klang.
59. Csak most vette észre, hogy remeg a térde, és hogy véres a keze. – Erst jetzt bemerkte er, dass seine Knie zitterten und dass seine Hand blutig war.
60. A bátorság ilyen: előbb cselekszik, és csak azután ijed meg önmagától. – So ist der Mut: erst handelt er, und erst danach erschrickt er vor sich selbst.
61. A nyereg mellett ott himbálózott az iszák, amelyről eddig megfeledkeztek. – Neben dem Sattel baumelte der Ranzen, den sie bis dahin vergessen hatten.
62. Bőrből volt, kopott, zsíros, és nehezebb, mint amilyennek látszott. – Er war aus Leder, abgewetzt, speckig und schwerer, als er aussah.
63. Gergely lecsatolta, és az ölébe vette, mint valami idegen állatot. – Gergely schnallte ihn ab und nahm ihn auf den Schoß wie ein fremdes Tier.
64. A szíj alatt megcsörrent valami, és a csörrenésnek fémes, hideg hangja volt. – Unter dem Riemen klirrte etwas, und das Klirren hatte einen metallischen, kalten Klang.
65. Kioldotta a zsineget, és a napfény beleesett a zsák szájába. – Er löste die Schnur, und das Sonnenlicht fiel in die Öffnung des Sackes.
66. Arany volt benne, sok arany, ezüsttel és tört ékszerrel keverve. – Gold war darin, viel Gold, vermengt mit Silber und zerbrochenem Schmuck.
67. Éva felkiáltott, mert a gyermek szeme a fényre figyel, nem az értékre. – Éva schrie auf, denn das Auge des Kindes achtet auf den Glanz, nicht auf den Wert.
68. Gergely azonban elkomorodott, mert megértette, honnan való ez a kincs. – Gergely jedoch verdüsterte sich, weil er begriff, woher dieser Schatz stammte.
69. Minden aranypénz mögött ott áll egy feldúlt ház, és minden gyűrű mögött egy kéz, amely már nem visel gyűrűt. – Hinter jeder Goldmünze steht ein verwüstetes Haus, und hinter jedem Ring eine Hand, die keinen Ring mehr trägt.
70. A zsákmány kétarcú dolog: menedék és teher, ajándék és átok egyszerre. – Die Beute ist ein doppelgesichtiges Ding: Zuflucht und Last, Geschenk und Fluch zugleich.
71. Az erszény alján a fiú egy külön kis bőrtokot talált. – Auf dem Boden des Beutels fand der Junge ein kleines, gesondertes Lederfutteral.
72. Abban egyetlen gyűrű feküdt, ezüstösen, szerényen, minden pompa nélkül. – Darin lag ein einziger Ring, silbrig, bescheiden, ohne allen Prunk.
73. A fejére holdsarló volt metszve, a holdsarló körül pedig apró csillagok. – In seine Platte war eine Mondsichel geschnitten, und um die Mondsichel herum kleine Sterne.
74. Gergely megforgatta az ujjai közt, és nem tudta, miért nem képes letenni. – Gergely drehte ihn zwischen den Fingern und wusste nicht, warum er ihn nicht ablegen konnte.
75. A gyűrű hideg volt, pedig egész nap a napon utazott. – Der Ring war kalt, obwohl er den ganzen Tag in der Sonne gereist war.
76. Nem tudhatta, hogy ez a kis karika egy egész életre szóló gyűlöletet köt a nyakába. – Er konnte nicht wissen, dass dieser kleine Reif ihm einen lebenslangen Hass an den Hals band.
77. Nem tudhatta, hogy a félszemű ember ezért a semmiségért fogja keresni őt évtizedeken át. – Er konnte nicht wissen, dass der einäugige Mann ihn wegen dieser Nichtigkeit jahrzehntelang suchen würde.
78. A talizmán annak drága, aki hisz benne, és az ilyen hit erősebb az aranynál. – Der Talisman ist dem teuer, der an ihn glaubt, und ein solcher Glaube ist stärker als Gold.
79. Gergely a zsebébe csúsztatta a gyűrűt, aztán bekötötte az iszákot. – Gergely ließ den Ring in seine Tasche gleiten und band den Ranzen wieder zu.
80. „Ne mondd el senkinek” szólt Évához, és a kislány komolyan bólintott. – „Sag es niemandem“, sagte er zu Éva, und das Mädchen nickte ernst.
81. Így fordult meg egyetlen délután alatt a világ rendje az erdőben. – So kehrte sich an einem einzigen Nachmittag die Ordnung der Welt im Walde um.
82. A rabló gyalogos lett, a rablott gyermek pedig lovas. – Der Räuber wurde zum Fußgänger, das geraubte Kind aber zum Reiter.
83. Az erős ott maradt lovatlanul, a gyenge pedig lovat és kincset nyert. – Der Starke blieb ohne Pferd zurück, der Schwache aber gewann Pferd und Schatz.
84. Ez a fordulat a magyar népmesék ősi rendje szerint történt, ahol a legkisebb győz. – Diese Wendung geschah nach der uralten Ordnung der ungarischen Volksmärchen, in der der Kleinste siegt.
85. Nem az izom győzött, hanem a szem, amely látott, és az ész, amely merni tudott. – Nicht der Muskel siegte, sondern das Auge, das sah, und der Verstand, der zu wagen verstand.
86. Ebben a mozdulatban benne rejlik már az egri hős, aki évtizedek múlva a várfalak fokán áll majd. – In dieser Bewegung liegt schon der Held von Eger verborgen, der Jahrzehnte später auf der Krone der Burgmauern stehen wird.
87. Gárdonyi ezért helyezte a regény elejére ezt a jelenetet, mint magot a föld alá. – Deshalb setzte Gárdonyi diese Szene an den Anfang des Romans, wie ein Samenkorn unter die Erde.
88. Aki a magot látja, még nem látja a fát, de a fa már benne van. – Wer das Samenkorn sieht, sieht noch nicht den Baum, doch der Baum steckt schon darin.
89. A nap közben lehajlott a nyugati dombok fölé, és megnyúltak az árnyékok a réten. – Die Sonne senkte sich inzwischen über die westlichen Hügel, und die Schatten dehnten sich über die Wiese.
90. Éva éhes volt, szomjas volt, és halkan panaszkodott, ahogy a kicsik szoktak. – Éva war hungrig, war durstig und klagte leise, wie es die Kleinen tun.
91. Gergely vizet keresett neki, és egy forrásnál a markából itatta meg. – Gergely suchte ihr Wasser und tränkte sie an einer Quelle aus der hohlen Hand.
92. Aztán megsimogatta a ló nyakát, mert megértette, hogy ez az állat mostantól a szövetségesük. – Dann streichelte er den Hals des Pferdes, denn er begriff, dass dieses Tier von nun an ihr Verbündeter war.
93. A ló nagyot fújt, és a fiú vállához dörgölte a fejét. – Das Pferd schnaubte laut und rieb den Kopf an der Schulter des Jungen.
94. A népmesék táltosa így szegődik ahhoz, aki megérdemli. – So schließt sich das Zauberross der Volksmärchen dem an, der es verdient.
95. Gergely felsegítette Évát, maga is felült, és a lovat a lemenő nap felé fordította. – Gergely half Éva hinauf, saß selbst auf und wandte das Pferd der sinkenden Sonne zu.
96. Haza akart menni, mert a gyermek első gondolata mindig az anyja háza. – Er wollte nach Hause, denn der erste Gedanke des Kindes ist immer das Haus seiner Mutter.
97. Arra gondolt, hogy Cecey úr haragudni fog a késés miatt. – Er dachte daran, dass Herr Cecey wegen der Verspätung zürnen werde.
98. Arra gondolt, hogy este mesélni fog, és hogy nehezen hiszik majd el neki. – Er dachte daran, dass er am Abend erzählen werde und dass man es ihm kaum glauben würde.
99. Nem sejtette, hogy a hazafelé vezető út nem oda visz, ahonnan reggel elindultak. – Er ahnte nicht, dass der Weg nach Hause nicht dorthin führte, von wo sie am Morgen aufgebrochen waren.
100. A ló elindult, és a két gyermek nekivágott a hazavezető útnak. – Das Pferd setzte sich in Bewegung, und die beiden Kinder machten sich auf den Heimweg.
(aufklappen)magyar
1. A rémület tetőpontján úgy tetszett, hogy megáll az idő a nyári erdő fülledt csendjében.
2. Gergely a földön feküdt, keze összekötözve, arcát a moha hűvöséhez szorítva.
3. Éva mellette sírt halkan, mint a madár, amelyet kalitkába zártak.
4. A félszemű török a fa tövében állt, és a zsákmányát rendezgette, mint aki ráér.
5. Jumurdzsák nem sietett, mert két gyermek nem ellenfél egy felnőtt harcosnak.
6. Éppen ez a nyugalom lett a veszte, és éppen ebben a nyugalomban nyílt meg a menekülés keskeny kapuja.
7. Mert a gyermek szeme akkor is lát, amikor a keze meg van kötve.
8. Gergely szeme pedig mindent látott: a lovat, a kantárt, a nyeregre akasztott iszákot.
9. A ló néhány lépésnyire állt, és unottan rágcsálta a bokor levelét.
10. A török háttal fordult, mert a nyeregtáska szíjával bajlódott.
11. Gergely csuklóján lazán feküdt a kötél, mert a rabló gyermekkézre szabta, nem férfikézre.
12. Először csak az ujjait mozdította meg, aztán a csuklóját, aztán az egész karját.
13. A kötél engedett, ahogy a rossz csomó mindig enged annak, aki türelmes.
14. „Ne sírj” súgta a kislánynak, „és ne nézz rám.”
15. Éva engedelmeskedett, mert négyesztendős szívvel is tudta, hogy Gergely mindig tud valamit.
16. A fiú lassan felült, mint aki csak kényelmesebben akar feküdni.
17. A szíve úgy vert, hogy a fülében hallotta a dobolását.
18. De a keze már szabad volt, és egy szabad kéz féltucat gondolatot ér.
19. Kioldotta Éva kötelékét is, egyetlen mozdulattal, ahogy a horgászzsinór hurkát szokás.
20. Aztán megmarkolta a kislány kezét, és a szemével a lóra mutatott.
21. A ló nagy volt, a gyermek kicsi, és köztük ott feszült a világ minden lehetetlensége.
22. De a lehetetlenségnek nincs ideje, ha a félelem hajtja az embert.
23. Gergely felállt, és három nesztelen lépéssel a bokor mellett termett.
24. A ló felemelte a fejét, és ránézett a fiúra.
25. Nem rezzent meg, mert az állat megérzi, ki fél tőle, és ki nem.
26. Gergely megfogta a kantárszárat, és halkan cuppantott, ahogy otthon a béresektől tanulta.
27. „Gyere, Éva, gyorsan” lehelte, és a kislányt a nyereg felé húzta.
28. Éva a kengyelre lépett, Gergely alátolta, s a gyermek úgy kapaszkodott fel, mint a mókus.
29. A fiú a nyeregkápába markolt, és egyetlen rúgással a ló hátán termett.
30. Ebben a pillanatban fordult meg a török.
31. Egyetlen szeme kikerekedett, és a torkából olyan hang tört elő, amilyet állat sem ad.
32. Utánuk vetette magát, és a keze már a kengyelvasat súrolta.
33. De Gergely a sarkával a ló oldalába vágott, és torkaszakadtából kiáltott.
34. A ló megugrott, mint a kilőtt nyíl, és a török keze a semmit markolta.
35. A rabló elzuhant a páfrányban, és por meg levél szállt fel utána.
36. Átok szállt a fák közé, ahogy a végvidék embere káromkodni szokott.
37. A gyermekek nem értették a szavakat, de a hangot megértették.
38. Éva Gergely derekába kapaszkodott, és arcát a fiú hátához nyomta.
39. „Fogj erősen! Ne engedj el!” kiáltotta a fiú a menetszélbe.
40. És a ló vitte őket, ahogy a folyó viszi a levelet.
41. Az erdő zöld fala kettévált előttük, és összecsapódott mögöttük.
42. Ágak csaptak az arcukba, és a fiú homlokán vékony vércsík szaladt végig.
43. Nem érezte, mert aki menekül, annak nincs bőre, csak akarata.
44. A patak felvillant balra, aztán eltűnt, mint egy elejtett gondolat.
45. Gergely nem tudta, merre vágtatnak, csak azt tudta, hogy el a töröktől.
46. A patadobogás betöltötte a világot, és elnyomta a szívverést.
47. Hátranézni nem mert, mert aki hátranéz, az lassít.
48. Éva mégis hátranézett, és felsikoltott, hogy jön.
49. Jött csakugyan, gyalog, lobogó köpönyeggel, mint valami rossz álom.
50. De az ember lába rövid, a ló lába hosszú, és ez a különbség mentette meg őket.
51. Száz lépés, kétszáz lépés, és a köpönyeg foltja beleveszett a lombba.
52. A kiáltás még sokáig szállt utánuk, aztán az is elmaradt.
53. Csak az erdő zúgott meg a két gyermek zihálása.
54. A tisztásra kiérve úgy vágott a szemükbe a nap, mint egy áldás.
55. A rét szélén Gergely visszafogta a lovat, mert az állat oldala már habzott.
56. A ló prüszkölt, toporgott, aztán megállt, és lehajtotta a fejét a fűbe.
57. Éva keze nem engedte el a fiú ingét, mert az ujjai a félelemtől megmerevedtek.
58. „Vége” mondta Gergely, és maga is meglepődött, milyen rekedt a hangja.
59. Csak most vette észre, hogy remeg a térde, és hogy véres a keze.
60. A bátorság ilyen: előbb cselekszik, és csak azután ijed meg önmagától.
61. A nyereg mellett ott himbálózott az iszák, amelyről eddig megfeledkeztek.
62. Bőrből volt, kopott, zsíros, és nehezebb, mint amilyennek látszott.
63. Gergely lecsatolta, és az ölébe vette, mint valami idegen állatot.
64. A szíj alatt megcsörrent valami, és a csörrenésnek fémes, hideg hangja volt.
65. Kioldotta a zsineget, és a napfény beleesett a zsák szájába.
66. Arany volt benne, sok arany, ezüsttel és tört ékszerrel keverve.
67. Éva felkiáltott, mert a gyermek szeme a fényre figyel, nem az értékre.
68. Gergely azonban elkomorodott, mert megértette, honnan való ez a kincs.
69. Minden aranypénz mögött ott áll egy feldúlt ház, és minden gyűrű mögött egy kéz, amely már nem visel gyűrűt.
70. A zsákmány kétarcú dolog: menedék és teher, ajándék és átok egyszerre.
71. Az erszény alján a fiú egy külön kis bőrtokot talált.
72. Abban egyetlen gyűrű feküdt, ezüstösen, szerényen, minden pompa nélkül.
73. A fejére holdsarló volt metszve, a holdsarló körül pedig apró csillagok.
74. Gergely megforgatta az ujjai közt, és nem tudta, miért nem képes letenni.
75. A gyűrű hideg volt, pedig egész nap a napon utazott.
76. Nem tudhatta, hogy ez a kis karika egy egész életre szóló gyűlöletet köt a nyakába.
77. Nem tudhatta, hogy a félszemű ember ezért a semmiségért fogja keresni őt évtizedeken át.
78. A talizmán annak drága, aki hisz benne, és az ilyen hit erősebb az aranynál.
79. Gergely a zsebébe csúsztatta a gyűrűt, aztán bekötötte az iszákot.
80. „Ne mondd el senkinek” szólt Évához, és a kislány komolyan bólintott.
81. Így fordult meg egyetlen délután alatt a világ rendje az erdőben.
82. A rabló gyalogos lett, a rablott gyermek pedig lovas.
83. Az erős ott maradt lovatlanul, a gyenge pedig lovat és kincset nyert.
84. Ez a fordulat a magyar népmesék ősi rendje szerint történt, ahol a legkisebb győz.
85. Nem az izom győzött, hanem a szem, amely látott, és az ész, amely merni tudott.
86. Ebben a mozdulatban benne rejlik már az egri hős, aki évtizedek múlva a várfalak fokán áll majd.
87. Gárdonyi ezért helyezte a regény elejére ezt a jelenetet, mint magot a föld alá.
88. Aki a magot látja, még nem látja a fát, de a fa már benne van.
89. A nap közben lehajlott a nyugati dombok fölé, és megnyúltak az árnyékok a réten.
90. Éva éhes volt, szomjas volt, és halkan panaszkodott, ahogy a kicsik szoktak.
91. Gergely vizet keresett neki, és egy forrásnál a markából itatta meg.
92. Aztán megsimogatta a ló nyakát, mert megértette, hogy ez az állat mostantól a szövetségesük.
93. A ló nagyot fújt, és a fiú vállához dörgölte a fejét.
94. A népmesék táltosa így szegődik ahhoz, aki megérdemli.
95. Gergely felsegítette Évát, maga is felült, és a lovat a lemenő nap felé fordította.
96. Haza akart menni, mert a gyermek első gondolata mindig az anyja háza.
97. Arra gondolt, hogy Cecey úr haragudni fog a késés miatt.
98. Arra gondolt, hogy este mesélni fog, és hogy nehezen hiszik majd el neki.
99. Nem sejtette, hogy a hazafelé vezető út nem oda visz, ahonnan reggel elindultak.
100. A ló elindult, és a két gyermek nekivágott a hazavezető útnak.
(aufklappen)német
1. Auf dem Höhepunkt des Schreckens schien die Zeit in der schwülen Stille des Sommerwaldes stehenzubleiben.
2. Gergely lag am Boden, die Hände gefesselt, das Gesicht an die Kühle des Mooses gedrückt.
3. Éva weinte leise neben ihm, wie ein Vogel, den man in einen Käfig gesperrt hat.
4. Der einäugige Türke stand am Fuß des Baumes und ordnete seine Beute, als hätte er alle Zeit der Welt.
5. Jumurdzsák hatte es nicht eilig, denn zwei Kinder sind für einen erwachsenen Krieger kein Gegner.
6. Gerade diese Gelassenheit wurde ihm zum Verhängnis, und gerade in dieser Gelassenheit öffnete sich das schmale Tor der Rettung.
7. Denn das Auge des Kindes sieht auch dann, wenn seine Hände gebunden sind.
8. Gergelys Auge aber sah alles: das Pferd, den Zaum, den am Sattel hängenden Ranzen.
9. Das Pferd stand ein paar Schritte entfernt und knabberte gelangweilt am Laub eines Strauches.
10. Der Türke wandte den Rücken, weil er sich mit dem Riemen der Satteltasche abmühte.
11. An Gergelys Handgelenk lag der Strick locker, denn der Räuber hatte ihn für Kinderhände bemessen, nicht für Männerhände.
12. Zuerst bewegte er nur die Finger, dann das Handgelenk, dann den ganzen Arm.
13. Der Strick gab nach, wie ein schlechter Knoten immer dem nachgibt, der geduldig ist.
14. „Weine nicht“, flüsterte er dem Mädchen zu, „und sieh mich nicht an.“
15. Éva gehorchte, denn auch mit ihrem vierjährigen Herzen wusste sie, dass Gergely immer etwas weiß.
16. Der Junge setzte sich langsam auf, als wolle er sich nur bequemer hinlegen.
17. Sein Herz schlug so heftig, dass er das Trommeln in den Ohren hörte.
18. Doch seine Hand war schon frei, und eine freie Hand ist ein halbes Dutzend Gedanken wert.
19. Er löste auch Évas Fessel, mit einer einzigen Bewegung, wie man die Schlinge einer Angelschnur löst.
20. Dann packte er die Hand des Mädchens und wies mit den Augen auf das Pferd.
21. Das Pferd war groß, das Kind klein, und zwischen ihnen spannte sich alle Unmöglichkeit der Welt.
22. Doch die Unmöglichkeit hat keine Zeit, wenn die Angst den Menschen treibt.
23. Gergely stand auf und war mit drei lautlosen Schritten neben dem Strauch.
24. Das Pferd hob den Kopf und blickte den Jungen an.
25. Es scheute nicht, denn das Tier spürt, wer sich vor ihm fürchtet und wer nicht.
26. Gergely fasste den Zügel und schnalzte leise, wie er es daheim von den Knechten gelernt hatte.
27. „Komm, Éva, schnell“, hauchte er und zog das Mädchen zum Sattel hin.
28. Éva trat in den Steigbügel, Gergely schob sie hinauf, und das Kind kletterte empor wie ein Eichhörnchen.
29. Der Junge griff in den Sattelknauf und saß mit einem einzigen Absprung auf dem Rücken des Pferdes.
30. In diesem Augenblick drehte sich der Türke um.
31. Sein einziges Auge weitete sich, und aus seiner Kehle brach ein Laut, wie ihn nicht einmal ein Tier hervorbringt.
32. Er warf sich ihnen nach, und seine Hand streifte schon das Eisen des Steigbügels.
33. Doch Gergely stieß dem Pferd die Fersen in die Flanken und schrie aus vollem Halse.
34. Das Pferd sprang an wie ein abgeschossener Pfeil, und die Hand des Türken griff ins Leere.
35. Der Räuber stürzte ins Farnkraut, und Staub und Blätter wirbelten hinter ihm auf.
36. Ein Fluch flog zwischen die Bäume, wie der Mensch der Grenzlande zu fluchen pflegt.
37. Die Kinder verstanden die Worte nicht, doch den Ton verstanden sie.
38. Éva klammerte sich an Gergelys Hüfte und presste ihr Gesicht an seinen Rücken.
39. „Halt dich fest! Lass nicht los!“, rief der Junge in den Fahrtwind.
40. Und das Pferd trug sie, wie der Fluss ein Blatt trägt.
41. Die grüne Wand des Waldes teilte sich vor ihnen und schlug hinter ihnen zusammen.
42. Zweige schlugen ihnen ins Gesicht, und über die Stirn des Jungen lief ein dünner Streifen Blut.
43. Er spürte es nicht, denn wer flieht, hat keine Haut, nur Willen.
44. Der Bach blitzte zur Linken auf und verschwand dann wie ein fallengelassener Gedanke.
45. Gergely wusste nicht, wohin sie galoppierten, er wusste nur, dass es fort vom Türken ging.
46. Der Hufschlag füllte die Welt und übertönte den Herzschlag.
47. Zurückzublicken wagte er nicht, denn wer zurückblickt, wird langsamer.
48. Éva blickte dennoch zurück und schrie auf, dass er komme.
49. Er kam tatsächlich, zu Fuß, mit flatterndem Mantel, wie ein böser Traum.
50. Doch der Fuß des Menschen ist kurz, der Fuß des Pferdes ist lang, und dieser Unterschied rettete sie.
51. Hundert Schritte, zweihundert Schritte, und der Fleck des Mantels verlor sich im Laub.
52. Der Schrei flog ihnen noch lange nach, dann blieb auch er zurück.
53. Nur der Wald rauschte und das Keuchen der beiden Kinder.
54. Als sie auf die Lichtung hinauskamen, schnitt ihnen die Sonne in die Augen wie ein Segen.
55. Am Rand der Wiese zügelte Gergely das Pferd, denn die Flanken des Tieres schäumten bereits.
56. Das Pferd schnaubte, trat unruhig hin und her, blieb dann stehen und senkte den Kopf ins Gras.
57. Évas Hand ließ das Hemd des Jungen nicht los, denn ihre Finger waren vor Angst erstarrt.
58. „Es ist vorbei“, sagte Gergely und wunderte sich selbst, wie heiser seine Stimme klang.
59. Erst jetzt bemerkte er, dass seine Knie zitterten und dass seine Hand blutig war.
60. So ist der Mut: erst handelt er, und erst danach erschrickt er vor sich selbst.
61. Neben dem Sattel baumelte der Ranzen, den sie bis dahin vergessen hatten.
62. Er war aus Leder, abgewetzt, speckig und schwerer, als er aussah.
63. Gergely schnallte ihn ab und nahm ihn auf den Schoß wie ein fremdes Tier.
64. Unter dem Riemen klirrte etwas, und das Klirren hatte einen metallischen, kalten Klang.
65. Er löste die Schnur, und das Sonnenlicht fiel in die Öffnung des Sackes.
66. Gold war darin, viel Gold, vermengt mit Silber und zerbrochenem Schmuck.
67. Éva schrie auf, denn das Auge des Kindes achtet auf den Glanz, nicht auf den Wert.
68. Gergely jedoch verdüsterte sich, weil er begriff, woher dieser Schatz stammte.
69. Hinter jeder Goldmünze steht ein verwüstetes Haus, und hinter jedem Ring eine Hand, die keinen Ring mehr trägt.
70. Die Beute ist ein doppelgesichtiges Ding: Zuflucht und Last, Geschenk und Fluch zugleich.
71. Auf dem Boden des Beutels fand der Junge ein kleines, gesondertes Lederfutteral.
72. Darin lag ein einziger Ring, silbrig, bescheiden, ohne allen Prunk.
73. In seine Platte war eine Mondsichel geschnitten, und um die Mondsichel herum kleine Sterne.
74. Gergely drehte ihn zwischen den Fingern und wusste nicht, warum er ihn nicht ablegen konnte.
75. Der Ring war kalt, obwohl er den ganzen Tag in der Sonne gereist war.
76. Er konnte nicht wissen, dass dieser kleine Reif ihm einen lebenslangen Hass an den Hals band.
77. Er konnte nicht wissen, dass der einäugige Mann ihn wegen dieser Nichtigkeit jahrzehntelang suchen würde.
78. Der Talisman ist dem teuer, der an ihn glaubt, und ein solcher Glaube ist stärker als Gold.
79. Gergely ließ den Ring in seine Tasche gleiten und band den Ranzen wieder zu.
80. „Sag es niemandem“, sagte er zu Éva, und das Mädchen nickte ernst.
81. So kehrte sich an einem einzigen Nachmittag die Ordnung der Welt im Walde um.
82. Der Räuber wurde zum Fußgänger, das geraubte Kind aber zum Reiter.
83. Der Starke blieb ohne Pferd zurück, der Schwache aber gewann Pferd und Schatz.
84. Diese Wendung geschah nach der uralten Ordnung der ungarischen Volksmärchen, in der der Kleinste siegt.
85. Nicht der Muskel siegte, sondern das Auge, das sah, und der Verstand, der zu wagen verstand.
86. In dieser Bewegung liegt schon der Held von Eger verborgen, der Jahrzehnte später auf der Krone der Burgmauern stehen wird.
87. Deshalb setzte Gárdonyi diese Szene an den Anfang des Romans, wie ein Samenkorn unter die Erde.
88. Wer das Samenkorn sieht, sieht noch nicht den Baum, doch der Baum steckt schon darin.
89. Die Sonne senkte sich inzwischen über die westlichen Hügel, und die Schatten dehnten sich über die Wiese.
90. Éva war hungrig, war durstig und klagte leise, wie es die Kleinen tun.
91. Gergely suchte ihr Wasser und tränkte sie an einer Quelle aus der hohlen Hand.
92. Dann streichelte er den Hals des Pferdes, denn er begriff, dass dieses Tier von nun an ihr Verbündeter war.
93. Das Pferd schnaubte laut und rieb den Kopf an der Schulter des Jungen.
94. So schließt sich das Zauberross der Volksmärchen dem an, der es verdient.
95. Gergely half Éva hinauf, saß selbst auf und wandte das Pferd der sinkenden Sonne zu.
96. Er wollte nach Hause, denn der erste Gedanke des Kindes ist immer das Haus seiner Mutter.
97. Er dachte daran, dass Herr Cecey wegen der Verspätung zürnen werde.
98. Er dachte daran, dass er am Abend erzählen werde und dass man es ihm kaum glauben würde.
99. Er ahnte nicht, dass der Weg nach Hause nicht dorthin führte, von wo sie am Morgen aufgebrochen waren.
100. Das Pferd setzte sich in Bewegung, und die beiden Kinder machten sich auf den Heimweg.
Dieser Text steht unter CC0 1.0 Universell. Eine Quellenangabe ist nicht erforderlich.
Er darf kostenlos kopiert, verändert, veröffentlicht und auch kommerziell genutzt werden.